7. A kindertojás 🥚 csodája

Amikor külföldön élő lányom, Fanni néhány napra hazajött, elmentünk együtt bevásárolni. Ahogy sétáltunk a polcok között, egyszer csak megpillantottuk a kindertojásokat. Egymásra vigyorogtunk, és nosztalgiából vettünk magunknak egyet-egyet. 

Ahogy korábban, most is elámultam azon, milyen hihetetlen kreativitással rejtenek el apró ajándékokat ezekben a kis csokiburkokban. Mindig csodáltam, hogy az apró darabokból mi magunk rakhatjuk össze a játékokat. 

Most is izgatottan bontottuk fel a csokoládétojást. Az én buborékomból egy gyönyörű narancsárga-fekete szalamandra bújt elő, Fanniéból pedig Hulk, a zöld óriás, a képregények és a szuperhősös filmek világából.

Fanninak nem tetszett Hulk, így odaadtam neki a szalamandrát - valahogy jobban is illett hozzá -, én pedig boldogan elengedtem a kis figurát, örülve, hogy nem szaporodnak tovább az apró tárgyaim. Hulk viszont ott maradt a kezünkben, és kérdőn néztünk egymásra, mi legyen vele. Kidobni nem akartuk. Végül kitaláltuk, hogy letesszük a lakásunkhoz vezető udvar egyik villanyoszlopának padkájára. Három kisfiú is lakik a házban, hátha valamelyiküknek épp Hulk hiányzik a gyűjteményéből. Így is tettünk.

Aztán napok teltek el, Fanni elutazott, én pedig teljesen megfeledkeztem Hulkról. Egészen tegnapig, amikor otthonról elindulva eszembe jutott a villanyoszlop és rajta a kis műanyag figura. Nos, Hulk már nem volt ott. Ám a helyén egy kis csokor vadvirág várakozott, gondosan odatéve, mintha valaki azt mondaná: köszönöm. 

Ahogy ott álltam a virágok fölött, elmosolyodtam. Elővettem a telefonomat és lefotóztam a látványt, hogy elküldhessem Fanninak. Jólesett a tudat, hogy valahol egy kisfiú (vagy talán egy kislány!) boldogan játszott Hulkkal, és közben úgy érezte, hogy az örömét tovább kell adnia. Egy csokor vadvirággal. Egy apró csodával.

Ott álltam csendben, és a szívem megtelt valamivel, amit nehéz szavakba önteni. Gondolj bele, egy kindertojásból származó műanyag figura, és pár szál vadvirág. Semmi nagy, semmi látványos, és mégis valahogy az egész világ benne volt ebben a cserében. És ekkor jutott eszembe az egyik legfontosabb gondolat A csodák tanításából. Szerintem már tudod is, hogy melyikről van szó. Így hangzik:

"A csodák közt nem léteznek nagyságrendbeli különbségek. Nincsenek nagyobb, vagy bonyolultabb csodák. Minden csoda egyforma. A szeretet mindig a legteljesebb mértékben nyilvánul meg." 

És azt már én teszem hozzá, hogy még egy ilyen látszólagos apróságban is.

És abban a pillanatban, ott a virágok fölött állva, biztosan tudtam: egy kis szalamandra, egy zöld óriás, egy maréknyi vadvirág ... mindez csak formája volt valaminek, ami végtelenül egyszerű, és mégis végtelenül szent. A szeretetnek, amely csendben, észrevétlenül minden nap ott áramlik közöttünk.