9. A belső képek 🦋 gyógyító ereje

Amikor megszülettek a gyerekeim, természetes volt, hogy mindent tudni akartam arról, hogyan lehetnék jó szülő. Ebben két ember segített nekem a legtöbbet. Az egyikük Villányi Péter, pszichoterapeuta volt, a mesterem és jó barátom. A másik pedig Vekerdy Tamás - szintén pszichológus -, akit személyesen nem ismertem, de rengeteget tanultam tőle a könyvei és az előadásai révén. Egyszerűen imádtam azt a kedves, megengedő, bátorító stílust, ahogyan írt és beszélt. Sosem ítélkezett, mindig megerősített. Így nem csak könnyű volt tanulni tőle, hanem öröm is.

Nemrég eszembe jutott az egyik tanítása, épp a Csodanapló kapcsán. Azt mondta, nem az a legnagyobb baj a tévénézéssel, hogy a gyerekek esetleg agresszív jeleneteket látnak. A valódi probléma szerinte az, hogy miközben külső képeket nézünk, leáll a belső képek készítése. Márpedig ezek a belső képek segítenek feldolgozni azt, ami velünk történik. 

Ezért javasolta Vekerdy Tamás, hogy minden este meséljünk a gyerekeinknek - akár fejből, akár könyvből -, hogy a hallott történetek segítségével kialakulhassanak bennük azok a képek, amelyek elősegítik a nap eseményeinek feldolgozását. EZ teszi őket kiegyensúlyozottá és nyugodttá. 

Megfogadtuk a tanácsot, és így tettünk. Mivel magunk is könyvszeretők vagyunk, természetes volt, hogy minden este meséltünk. A meseolvasás hamar a nap fénypontjává vált, még akkor is, amikor a gyerekeink már nagyobbak voltak, és azt gondoltuk volna, hogy nincs szükségük mesére. Mégis, számunkra ez sokáig egy meghitt, családi napzáró szertartás maradt.

Mostanra pedig úgy érzem, amit Vekerdy Tamás a gyerekekről mondott, az nyilván ránk, felnőttekre is igaz kell, hogy legyen. Ma már folyamatosan képek vesznek körül minket. Képernyők, hirdetések, fotók, videók, filmek, közösségi média. Szinte észrevétlenül, de megállás nélkül fogyasztjuk ezeket a külső ingereket. A képernyőink egyszerre szólnak a munkáról, a tanulásról, a kapcsolattartásról és a szórakozásról is, miközben folyamatosan, vizuálisan terhelnek minket. 

Ezért gondolom azt, hogy a Csodanapló hangjegyzetei különösen gyógyító erejűek lehetnek. Amikor hallgatod őket, akkor - akár tudatosan, akár tudattalanul -, benned is megszületnek a belső képek. És ezek a képek segítenek abban, hogy feldolgozd, ami éppen most az életedben történik.

Az én munkám is sok képernyő előtt töltött időt jelent: írok, kutatok, tanulok. Ezért óriási szükségem van tudatos ellensúlyokra. Olyan szokásokra, amelyek újra megnyitják az utat a belső képek felé. 

Legutóbb például azt a szokást alakítottam ki, hogy amikor utazom - busszal, villamossal, metróval -, már nem nyúlok automatikusan a telefonom után. Ha mégis előveszem, az csak arra szolgál, hogy elindítsak egy hanganyagot. Olyat, amely nem igényel figyelmet a képi világra, hanem teret enged a saját belső képeimnek. Így egy újabb esélyt adok az elmémnek a pihenésre, az elmélyülésre. 

És ezért készítem a Csodanapló hangjegyzeteit is. Egyrészt, mert számomra ez sokkal természetesebb és örömtelibb forma, mint a videó. Másrészt, mert így neked is lehetőséget tudok adni arra, hogy miközben a Csodanaplót hallgatod, megszülessenek benned azok a képek - akár tudsz róluk, akár nem -, amelyek hatására elindul benned a gyógyulás, az átalakulás, vagy egyszerűen csak a megnyugvás.

Szóval mindig emlékezz rá, hogy a belső képeid nem pusztán dekorációs célt szolgálnak. Ők inkább ... feldolgozó üzemek. Gyógyító műhelyek. Gyengéd balzsamként ápolják a lelkedet. 

Ne hagyd hát, hogy elnémuljanak. Adj nekik teret, hogy finoman a segítségedre lehessenek.