Az erre a hétre érkezett megerősítő üzenetet ihlető képeket a Dixit Harmóniák kártyacsomagból húztam. Ha teheted, hallgasd meg ezen a héten minden nap, vagy később is, bármikor. A szavak erővel, bátorsággal és derűvel fognak feltölteni, így könnyű lesz csodaként megélned minden egyes napodat.
Vegyél egy mély lélegzetet, érkezz meg a belső csendbe, és csak figyelj!
Mostanában néhányszor úgy éreztem, hogy túl sok a kihívás, túl nagy rajtam a felelősség, és mindent egyedül kell megoldanom. De ezen a héten végre fellélegezhetek, mert egyértelművé válik, hogy a nehéz időszaknak végre vége. Nem csak, hogy felragyog bennem a remény, hanem az élet társakat is küld mellém. Ezek a – régi és új - társak emlékeztetnek rá, hogy az utazásom lehet könnyed és játékos, lehetnek benne meglepetések, és bátran bolondozhatok én is. Jólesik ez az emlékeztető, mert valóban elfeledkeztem arról, hogy nem csak az a fontos, hogy elérjem a céljaimat, hanem az is, hogy a lehető legjobban érezzem magam közben.
Ez persze nem jelenti azt, hogy az érzéseim ne lennének ugyanolyan érvényesek, mint eddig. Tudatosítom, hogy egy-egy lehangoltabb állapoton pont akkor jutok túl természetes módon, ha hagyom, hogy jelen legyen. Ha nem akarom elnyomni vagy elfojtani, ha nem gondolom róla azt, hogy „de ezt nem szabadna éreznem”, hanem elfogadom, hogy minden érzésemnek helye van. Jólesik, ha ilyenkor van mellettem valaki, akinek kipanaszkodhatom magam. De ha éppen nincs, akkor fogom a naplómat és neki mesélek el mindent, ami a szívemet nyomja. Hálás vagyok, hogy ma már a tudatában vagyok mindennek, és a rendelkezésemre állnak azok az eszközök, amelyek segítenek.
Ezen a héten felismerem azt is, hogy melyek azok a félelmek, elvárások és múltbéli tapasztalatok, amelyek rácsai közé bezártam magam. Ez a felismerés pedig abban támogat, hogy szélnek eresszem őket, és végre szabadon szárnyalhassak. Úgy tűnik, most készen állok a valódi szabadságra. Igen: többé nem fogom vissza magam. Elengedem azt a hiedelmet, amely arra késztetett, hogy összehúzzam magam, csak azért, nehogy „megijesszek” másokat. Bátran kitárom a szárnyaimat, és nekiindulok. Érzem, hogy mostantól képes vagyok felvállalni ezt a valódi, erős és energikus énemet. Hiszen mélyen belül mindig is tudtam, hogy igazából ez vagyok én.
Ez volt tehát az erre a hétre szóló megerősítő üzenet itt, a Csodanaplóban, ahol csodákra hangolt hangjegyzeteket, őszinte gondolatokat találsz arról, hogy mit jelent ma A csodák tanítása szerint élni.
Ha egyetlen hangjegyzetről sem szeretnél lemaradni, akkor a Subscribe feliratra vagy a kis, harang ikonra kattintva fel is tudsz iratkozni a Csodanaplóra, és értesítést kapsz, ha új hangjegyzetet osztok meg. Olyan, mintha hangos leveleket küldenék neked időről időre. 😊
Két hangjegyzet között pedig gyere és nézz körül a https://www.csodautas.com/ oldalon, vagy írj nekem e-mailt a [email protected] címre.
Várlak! 💖